top of page
RTMT 2024
198 kicsi.jpg

Kedves Érdeklődők!

Idén is megrendezzük a Rétsági Történelmi Military Tábort,

melynek időpontja:

2024. július 21-27.

További hivatalos tájékoztatást itt, a

tábor honlapján és a facebookon fogunk közzétenni.

 

A jelentkezők száma korlátozott, a helyeket a regisztráció sorrendje szerint töltjük fel!

A TÁBORRÓL

Minden év július közepén megrendezzük a Történelmi MILITARY TÁBORT, amelyet egyre nagyobb érdeklődés kísér.

A programban az Árpád Íjász Egylet lőterén letáborozunk, majd kezdetét veszi a pontos beosztással tervezett programsorozat. Benne akadályverseny, fegyver és katonai ismeret, lövészet, íjászat, no meg a helyben készült finom ételek.

A TÁBOR RÉSZLETES PROGRAMJÁT A "PROGRAM 2024"

MENÜPONT ALATT TALÁLJÁTOK!

KITÜNTETÉS

A Tábor alapítójának Magyarország honvédelmi minisztere a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát adományozta. Gratulálunk az elismeréshez, további munkájához pedig erőt és egészséget kívánunk!

„Amikor hazajött a kisfiam a táborból, csodát láttam. Két napig csendesen pihent, majd a harmadik napon rendet rakott a szobájában. Ilyen még nem volt! - B. G

„Nekem az életemet változtatta meg a tábor! Igaz, mindez már nem most történt, de mára elszántság és hivatástudat él bennem! Köszönöm.
- K. T.

„A lányom csak a táborról beszél amióta hazajött. Nem lehetne egész nyáron folytatni a táborozást?” - J. L.

„Jövőre is biztos megyünk!”
- S. K.

„Hát... hol is kezdjem? Ez volt az első ilyen jellegű táborom és ennek az indítékaként kicsit be is "ijedtem", de amint megkezdtük a sátorépítést, már megismerkedhettem a szakasztársaimmal. Az elején nehezen kezdtük, elég sokat "gondolkodtunk", de a végén már csak a poén végett mentünk le fekvőtámaszba, hogy Marci az arcunk elé tehesse le a sportszeletet. Egyébként jól éreztem magam, és már a július 9-re már programnak beírtam a tábort, úgyhogy érkezésemre számíthat az Egységes Haderő. Erőt Egészséget”
- V. Sz.

„Sziasztok Szerintem ez egy nagyon jó tábor volt. Nekem az utolsó este felejthetetlen volt!!” - B. Zs.

NÉHÁNY VÉLEMÉNY A TÁBORRÓL
Túlélés

 

Ahhoz, hogy túléld, résen kell lenned. Képezd magad, válj egyé a természettel, s készülj fel a legrosszabbra. Annál csak könnyebb lehet!

Íjászat

 

Az íjászat a nyílvesszők íjjal való kilövését jelenti. A történelem során a vadászat és a hadviselés volt a két legfontosabb alkalmazási területe, napjainkban sportként él tovább. 

Airsoft

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az airsoft egy (6 vagy 8 mm átmérőjű műanyag vagy biológiailag lebomló) gömblövedéket kilövő,  légfegyverekkel játszott hobbi-sport. Fő irányzata egyfajta szimuláció, melyben két csapat játszik egymás ellen.

bottom of page